Dollinger Gyula professzor – a magyar ortopédia megalapozója

Az ortopédia az orvostudomány legősibb ágai közé tartozik. A gyógyító emberek, a tudósasszonyok ugyanúgy igyekeztek enyhíteni a környezetükben élők mozgásszervi betegségeit, a végtagi csontok, ínak, ízületek vagy éppen a gerincoszlop problémáit, mint a legősibb civilizációk orvosai. Az ortopédia módszereinek fejlődéseihez hozzájárultak az ősi népek közötti háborúskodások is.

A katonaorvosok mindenki másnál jobban ismerték a mozgásszervek felépítését, ezért béke idején sokat segíthettek, ha a pácienseik csípő- vagy ízületi problémával, a gerincük, a lábuk vagy a porcaik bajaival fordultak hozzájuk. Az ortopédusok rendkívül hasznos munkát végeztek. Erőfeszítéseikre nagy szükség volt a történelmi Magyarország területén is. Azt, hogy a hazai ortopédia napjainkban a világ élvonalában tartozik, egy kiváló szakembernek, dr. Dollinger Gyulának is köszönhetjük.

 

Egy szegény család tehetséges fia

1849-ben fiúgyermeke született Dollinger Bertalan pesti kocsikészítőnek. A kis Gyuszi, vagyis a leendő Dollinger Gyula egyetemi tanár, a korszerű, honi ortopédia megalapítója egy napjainkra elfelejtett nemzedék tagja volt.

Eltérően az 1848-as forradalom hőseitől, nem karddal a kézben harcoltak nemzetünkért, hanem a maguk szakterületén – a kultúra, a tudományok, a politika csataterein – küzdöttek azért, hogy Magyarország bekerüljön a legfejlettebb európai nemzetek közé. Kerületünkben több márvány- és bronztábla őrzi a kiegyezés korában tevékenykedő mérnökök, orvosok, tudósok és művészek nevét. Budapest belvárosában olyan házak, paloták között sétálhatunk, amelyeket ezen nemzedék épített. Az ő eredményeikhez hasonló módon az ortopédiai betegségekben szenvedők is egy olyan intézményrendszerben találnak segítséget, amelyet a kiegyezést követő évtizedekben hoztak létre Dollinger Gyula útmutatásai alapján.

Az élete egy megpróbáltatásokkal, kitartással, soha véget nem érő tanulással és munkával teli történet. Az egyszerű iparoscsalád gyermeke nem csupán diplomát szerzett, hanem a maga szakterületén bekerült a legjobbak közé, és nemcsak itthon, de szerte a nagyvilágban elismerték a tehetségét. A leendő orvosprofesszor a szülői házban, az apja mellett megtanulta, hogy oda kell figyelni a részletekre, és azt is, hogy mennyire fontos a különféle mozgó alkatrészek fennakadásmentes játéka. A tanultakat azonban nem azon a területen alkalmazta, mint az édesapja, a tehetéségt a gyógyítás szolgálatába állította.

 

Bátor és elszánt hazafi

Gyula tehetsége hamar megmutatkozott, ezért beíratták a piaristák pesti gimnáziumába. Jól tanult ahhoz, hogy felvegyék az egyetemre, ahol megkezdhette orvostudományi tanulmányait. Miután itthon a legkiválóbb professzoroktól tanult, fél évig Bécsben, majd Berlinben bővíthette a tudását. Először tanársegéd lett, majd két szakterületen is lediplomázott. Professzorai a szorgalma mellett felfigyeltek arra is, hogy milyen kiváló szervező. 1878-ig a budapesti egészségügyi szakemberek békés hétköznapjait élte, ám ekkor megváltozott az élete. 

Ekkor az Osztrák–Magyar Monarchia csapatokat küldött Bosznia-Hercegovinába. A terület megszállása komoly küzdelemhez vezetett. A magyar katonákat több orvos is elkísérte. Dollinger Gyula is bevonult, és ekkor, az augusztusi csaták során esett át a tűzkeresztségen. A műtőasztalára kerültek karddal vagy lándzsával megcsonkított katonák, és olyanok, akiket puskagolyó vagy a felrobbanó tüzérségi lövedékek szilánkjai nyomorítottak meg.

Rengeteget tanult, és elmélyítette az anatómiai ismereteit. A megbízható, remekül szervező orvosra a hadvezetés nehéz feladatot bízott. Szarajevó elfoglalása után már nemcsak operálnia kellett, de egy egész sebészeti osztályt irányított. 

 

A modern ortopédia megteremtése

Hazatérve a frontról úgy döntött, hogy a tapasztalatait a nemzet szolgálatába állítja. 1882-ben tanulmányúton járt a legfejlettebb nyugat-európai szakintézményekben. Egyetemi magántanárrá léptették elő, majd az országos Közoktatási Tanács tagja lett. Támaszkodva nagy elődje, Schöpf-Merei Ágoston munkájára, kidolgozta a különböző mozgásszervi problémák gyógyításának módszertanát. A XX. század hajnalán már nemzetközileg is a leghíresebb szakemberek közé tartozva széles körű oktatói és gyógyító tevékenységet folytatott.

Megszervezte a rákstatisztikák készítését, az önkéntes ápolónői intézményt, és az első világháború idején kórházat, valamint utókezelő intézetet működtetett. Munkájával az orvosok egymást követő nemzedékeinek mutatott példát.

1937-ben hunyt el. A Kék golyó utcában látható emléktábláját Szöllőssy Enikő Munkácsy Mihály-díjas szobrász és érmeművész készítette.