2023-07-06
Rényi-Vámos Ferenc professzor – a Hegyvidék új díszpolgára

A nyári hónapok egyik legizgalmasabb, ám talán legmeghittebb jellegű rendezvényén, a MOM Kulturális Központban adták át Prof. Dr. Rényi-Vámos Ferencnek a Hegyvidék díszpolgára kitüntetést. A professzor az elmúlt évtized során jó néhány életet mentett meg gyógyító munkássága során.
Kerületünk új díszpolgárának nevével több alkalommal lehetett találkozni a hazai és a nemzetközi sajtóban, és ünnepségen jó barátja, Bakondi György miniszterelnöki megbízott méltatta a világszerte elismert mellkassebész életútját, munkásságát. A svábhegyieket képviselő Kövesdiné Martin Nóra pedig azt emelte ki, hogy a professzor tisztában van az emberi boldogság titkaival és azon kortársaink közé tartozik, akik képesek teljes életet élni, alkotó munkával, szeretettel és mosollyal megtölteni a mindennapjaikat.
A betegek megmentője
A tüdő betegségeire nehéz megoldást találni, ha a betegség előrehaladott állapotba kerül, vagy csak a végső stádiumban fedezik fel. Bár a fejlett országokban az orvosok mindent megtesznek azért, hogy megmentsék a súlyos légzési elégtelenségben szenvedőket, jó néhány beteg esetén sem a gyógyszerek, sem a sebészeti beavatkozás nem segített. Hála azonban az orvostudomány fejlődésének, ma már hazánkban is alkalmazható egy olyan eljárás, amelyről korábban csak álmodhattak a betegek.

Rényi-Vámos professzornak és csapatának nehéz feladatot kellett végrehajtani, mivel szinte abban a pillanatban, ahogy önálló lett a Magyar Tüdőtranszplantációs Program, eljött a Covid.
A fertőzés miatt sokan kerültek kórházba légzési elégtelenséggel. A járvány megnehezítette a szakemberek dolgát, akik azonban a pandémia idején is képesek voltak egy komplex kezelési folyamat keretében az intenzív terápiás szakorvosok, tüdőgyógyászok, pszichológusok, gyógytornászok és koordinátorok munkáját összhangba hozva életeket menteni.
Hosszú út a világhírig
Rényi-Vámos Ferenc elismert orvoscsaládból származik, édesapját a legjobb hazai szívsebészek között tartották számon. Szakmai szempontból és emberként is sokat köszönhetett kerületünk egy másik díszpolgárának, Szabó Zoltán professzornak.

1998-ban diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Öt évvel később általános sebész szakvizsgát tett, majd a mellkassebészetre és a klinikai onkológiára szakosodott. 2009-ben PhD-fokozatot szerzett a tüdőrák gyógyításának lehetőségeit és mechanizmusait vizsgálva. Nem csupán itthon, de külföldön is tanult.
Japánban megismerte a híres tokiói Saitama Egyetem, Ausztriában pedig a Bécsi Orvostudományi Egyetem legkorszerűbb módszereit. Rengeteg tapasztalatra tett szert a mellkassebészet és az onkológia területén. 2008 óta sok magyar és külföldi hallgató tanulhatott a tapasztalataiból. Nem csupán orvostanhallgatók, de leendő mérnökök is beültek az óráira, ahol többek között megismerhették a mellkassebészetben használt orvosi műszereket.
Egy örökké derűs arc a szomszédból

Sokoldalú műveltségét mutatja, hogy az előadásait nemcsak magyar nyelven, de angolul és németül is tartja. Publikációi a legnevesebb hazai és külföldi szakfolyóiratokban jelentek meg. Pályafutásának legizgalmasabb időszaka a 2010-es évek derekán kezdődött és mind a mai napig tart. Ráadásul kiderült róla, hogy nagyszerű vezető. Sok fiatal orvos élén állva végzi el a hatalmas kihívásokat jelentő műtétjeit és irányítja a Mellkassebészeti Klinikát, valamint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet mellkasi központját.
A Hegyvidék új díszpolgárára mindannyian büszkék lehetünk.