Csoda, hogy még létezik! – Gálszécs, egy történelmi magyar város

Nem messze a Farkasréti temetőtől, a Fodor utcából nyílik kerületünk egyik legkülönlegesebb utcácskája. Hasonlóan sok más történelmi nevet viselő közterülethez, ez az utca is azért kapta a nevét, mert az egykori városatyák nem akarták, hogy kortársaik és leszármazottaik megfeledkezzenek azokról az ősi földekről, amelyeket a Párizs környéki békeszerződések során elszakítottak az országtól. 

 

Szent István öröksége

Zemplén vármegyét első királyunk hozta létre, amikor bevezette hazánkban a legfejlettebb európai közigazgatási rendszert. A honfoglaláskor valószínűleg Ond vezér népe telepedett le itt. Északról a lengyelek földje határolta, és a jól hajózható folyói, a Tisza, a Bodrog és a Laborc miatt több kereskedelmi útvonal haladt erre. Ezen az ősi kultúrtájon már jóval a magyarok előtt is sok népcsoport talált új hazára. A régészek szívesen végeznek itt kutatásokat, mivel általában izgalmas leleteket találnak ezen a helyen. Az Eperjes–Tokaji-hegység keleti oldalán fekvő

Gálszécsen kisebb-nagyobb megszakításokkal a kőkorszak óta él ember. Megtalálták a bükki neolitikus kultúra emlékeit is. Az akkori emberek bár a fémeket nem ismerték, obszidiánból csiszoltak eszközöket, amelyekkel gyakran kereskedtek. A maguk korában ők készítették a legszebb és legfejlettebb kerámiákat. Fejlett kultúrájukról és hitéletükről tanúskodik az is, ahogy nagy gonddal eltemették a halottjaikat. E kultúra tagjai ugyanúgy otthon voltak a Nyírségben, mint a Bükkben, a Szepességben és Észak-Magyarország jó néhány más területén.

 

Város a hadak útján

A termékeny folyóvölgyekben a bronzkorban is jelentős települések alakultak ki. Otthonra találtak itt a vaskori hallstatti kultúra népei is, akiket a kelták követtek. E hatalmas nemzetszövetség törzsei hol harcoltak, hol kereskedtek a pannóniai rómaiakkal, így Gálszécs környékére is eljutottak az akkori legfejlettebb civilizációk árui. A népvándorlás évszázadai után visszatért a nyugalom a hegyek közé. A völgyekben szláv népcsoportok bukkantak fel.

A mai Gálszécs közvetlen előfutárát az Aba nemzettség hozta létre. Az első feljegyzések a tatárjárást követő időszakból említik a várost. Mai nevét 1376-ban kapta, amikor az uralkodó Gál zólyomi ispánnak adományozta a környéket. A település ettől kezdve a Gálszécs, míg a család a Gálszécsy nevet viselte. A lakossága a 15. század közepéig szinte kizárólag magyarokból állt. Az addig élvezett jólét és béke azonban 1439-ben véget ért. 

Csehország felől husziták foglalták el Észak-Magyarország hegyvidékeit. Tűzzel-vassal irtották a városokban élő szászokat és magyarokat, akiket a husziták elűzésére érkező királyi és főnemesi csapatok sem kíméltek. Gálszécs sok megpróbáltatáson ment keresztül. A csehek húsz évre megszállták, és csak nehezen sikerült őket innen elűzni. Ráadásul felütötte a fejét a széthúzás is. 

 

Vihar vihar után

Őseink ahelyett, hogy összefogtak volna a külső ellenséggel – többek között a huszitákkal vagy a törökökkel – szemben, inkább egymással marakodtak. Egy évvel azután, hogy a túlélő magyarok visszatérhettek Gálszécsbe, rájuk támadt a semmitől sem visszariadó Perényi István tárnokmester. Végül Mátyás király kénytelen volt ugyanúgy hadjáratot indítani ellene, mint korábban a csehek ellen. A város főurai a visszatérő Gálszécsyek lettek, akik a lemészárolt magyarok helyére szlávokat telepítettek. 

A megpróbáltatások ezzel még nem értek véget. 1603-ban Bocskai István a város falai között döntötte el, hogy szembeszáll a Habsburgokkal, és akár fegyverrel is megóvja a magyarok szabadságát.

Harminc évvel később a településre megérkezett a halálos pestis. A maroknyi túlélő megpróbált új életet lehelni a faluba, ám 1647-ben lerohanták őket a törökök. Amikor nem külső ellenség pusztította a vidéket, a magyarok belháborúja okozott pusztulást. 1676-ban a kurucok támadtak Gálszécs megfogyatkozott népére. Komoly gondot okozott a kellő mennyiségű víz hiánya, ez erősen korlátozta a mezőgazdasági munkákat, és így megakadályozta a lakosság növekedését. 

 

Kifakuló emlékképek

A 18. század végén a lakosság túlnyomó többsége már szlovák volt. A város majdnem elpusztult, amikor 1830-ban lecsapott rá a földrengés. A rémségek egy évvel később is folytatódtak, mert akkor a kolerajárvány tizedelte meg a túlélőket. Ez a betegség negyven évvel később is visszatért.

1848-ban fegyver dörgött a vármegyében. Összecsaptak itt a magyar szabadság védelmezői és ellenségei. Az első világháborút követően Gálszécs csehszlovák megszállás alá került. Ekkor már a lakosságnak csupán a tíz százaléka volt magyar. Száz év múlva pedig a 8526 főből alig 11-en vallották magukat annak.

A történelmi múlt emlékei kifakultak, de azért még ott vannak, ahol egykori honfitársaink emelték őket. A városban járva érdemes megnézni az eredetileg gótikus stílusban épült katolikus templomot és a kastélyt is.