Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2018-09-25

Csak semmi aggodalom!

Csak semmi aggodalom!

Ha jót akarunk magunknak, ne sokat aggodalmaskodjunk, hiszen ha túlzásba visszük, az aggodalom szorongássá alakulhat. Az pedig már nemcsak mentálisan, hanem fizikailag is káros. Aggodaloműző tippek a mindennapokra. 

Don’t worry, be happy! – szól az örök igazságot megéneklő Bobby McFerrin szám refrénje, és miközben dúdolni kezdjük, szinte már hat is ránk a zene és a szöveg együtt, és kezdünk ellazulni. Mert persze azt mindannyian tudjuk, hogy nem jó a túlzott aggódás, hiszen nem old meg semmilyen problémát. Sőt, ha folyamatosan aggódunk, csak annál rosszabb lesz minden! De ezt a tudást nehéz átültetni a mindennapokba. 
 
Mi a helyzet nálunk?

Legalábbis ezt mutatja a hazánkban pár évvel ezelőtt készült, egész országot lefedő stressztérkép. A Károli Gáspár Református Egyetem kutató pszichológusai által a hazai viszonyoknak megfelelően kidolgozott, nemzetközileg elismert és széles körben alkalmazott kutatási módszer segítségével azt vizsgálták, hogy a válaszadók mennyire aggodalmaskodnak, és milyen stressztűrő képességgel rendelkeznek. Az online pszichológiai teszt alapján kiderült, hogy míg a fiatal generáció nehezen tűri a stresszt, addig az idősek kis százaléka hajlamos rá. A kutatás rámutatott arra is, hogy hazánkban Vas megyében élnek a legnyugodtabb emberek. És hogy legyen egy megnyugtató hír is, kiderült az is, hogy a feszültséget a fővárosban élők, így a kerületiek is, és a stresszes szakmában dolgozók is jobban tűrik. Ugyanakkor aggódásra leginkább hajlamosak a keleti országrészben élő nők. 

A túlzott aggodalom jelei

Ha szerencsések vagyunk, akkor a stressz csak egy rövid ideig tartó, múló állapot, ami nem okoz nagy kárt. Ilyenkor az aggodalomra okot adó helyzet megszűnésével maradandó károsodás nélkül szűnik meg szervezetünk stresszreakciója is. Nem így a tartósan fennálló stresszhelyzet esetében, ami szépen lassan megbénít. 

Mivel az állandó aggodalmaskodás negatív hatással van egészségünkre, érdemes odafigyelni azokra a jelekre, melyek arról árulkodnak, hogy már túl sokat aggódunk. Ilyen például, ha állandóan tépelődünk minden elvégzendő feladatnál, vagy ha folyamatosan döntésképtelenséggel küzdünk, de ilyen az állandósult irracionális félelem is valamitől. Az aggódásnak ugyanis megvannak a maga negatív hozadékai, amelyek közül akár többel is találkozhatunk, ha nem hagyunk fel a túlzott aggódással. A stressz ugyanis újabb stresszhelyzetet produkál, így van újra és újra miért aggódni, ez pedig már végül az egészségünkre is kihat.

A túlaggódás tipikus következményei 

- szomorúság, ingerlékenység, depresszió 

- alacsony önbecsülés, állandó szorongás

- étvágytalanság, gyomor- és bélproblémák, fekélyek

- fejfájás és izomfeszülés, fájdalom

- fáradtság, nyugtalanság, feszültségérzet

- koncentrációs nehézségek, ingerlékenység

- alvászavarok
 
Persze igazából nincs is talán olyan időszak az ember életében, amikor minden olyan tökéletes, hogy úgy érezzük, semmin sem kell változtatnunk vagy döntést hoznunk arról, hogyan tovább. Ezért aztán, mivel úgysincs semmilyen döntésünkre garancia az életben, a legjobb az lenne, ha megpróbálnánk nem rágódni, nem agyalni azon, hogyan tudnánk még több oldalról bebiztosítani magunkat, inkább értékelnénk az életünk adott pillanatát. 
 
Aggodaloműző tippek hétköznapokra

Derítsük ki, miért aggódunk!

Ha már rájöttünk, hogy nem akarunk aggódni, a következő lépésünk legyen, hogy meghatározzuk, mi miatt is aggodalmaskodunk. (E téren széles a paletta: munkahely, egészség, párkapcsolat stb.) 

Egyszerűen engedjük el!

Sokszor segíthet az aggódás leküzdésében, ha leírjuk, ami miatt aggódunk, hiszen átolvasva rádöbbenhetünk arra, hogy új megvilágításba kerülve ezek nem is annyira fontos dolgok. Vannak olyanok, akik ezt továbbgondolva a leírtakat széttépik, és akár el is égetik azt, ezzel is segítve és megjelenítve az elengedés folyamatát. 
 
Nézzük új szemszögből!

Nem mindegy, hogyan reagálunk egy aggodalomra okot adó problémára. Mivel a félelemérzet lehet jótékony hatású is azzal, hogy segít a figyelmet a megfelelő helyre összpontosítani, elég, ha nem társítunk negatív tartalmakat és érzéseket a megoldandó kérdéshez. Próbáljunk meg inkább kellő távolságtartással, higgadtan csak a tényekkel szembesülni, így nagyobb eséllyel tudjuk a jó megoldást kiválasztani. 

Legyünk eltökéltek!

Tudjuk, hogy gondolataink határozzák meg a szavainkat, azok pedig tetteinket. Ezért jól alkalmazható technika lehet abbahagyni az önmarcangolást, döntést hozni, majd kitartani emellett. Így biztos kellően elszántak leszünk végigvinni elképzeléseinket, és ez az agyunkban is beindítja a megvalósításhoz szükséges kedvező folyamatokat, nem marad „hely” az agyalásra, szorongásra.   
Táplálkozzunk helyesen, és sportoljunk!

Tovább rontja a stresszes állapotot a nem megfelelő étkezés, és a testmozgás hiánya. Ezért sokat tehetünk magunkért az aggodalmaskodás tüneteinek leküzdésében azzal, ha jól étkezünk és rendszeresen sportolunk. Részesítsük előnyben az egészséges ételeket, táplálkozzunk rendszeresen, és hanyagoljuk az alkoholt és a koffeint. Ugyanakkor iktassunk be egy héten legalább 2-3 alkalommal rendszeres edzést vagy sétát. Ez jót tesz testünknek és lelkünknek egyaránt.

Beszélgessünk a barátainkkal!

Ne restelljük felvenni a telefont, vagy összefutni valahol egy jó baráttal vagy ismerőssel, ha nyomaszt bennünket valami. Azzal, hogy kibeszéljük magunkból a problémát, már enyhülhet a szorongásunk, nem beszélve arról, hogy lehet, hogy a közös ötletelésből kipattan egy jó gondolat valamelyikünk fejéből, ami segít rövidre zárni az aggódást. 

Legyünk nyitottak!

Minél nyitottabbak vagyunk új ismeretek, új tevékenységek felé, annál kevesebbet és kevésbé fogunk aggódni, hiszen egyre több lehetőségre nyílik rá a szemünk.

Mosolyogjunk, amikor csak tehetjük!

Igyekezzünk megtalálni az apróságokban az örömet. Mondjon valami szépet egy ismerős vagy egy ismeretlen, tegyen valaki velünk bármilyen jót, viszonozzuk mosollyal. Sőt, kezdjük akár minden napunkat azzal, hogy mosollyal üdvözöljük a tükörképünket. Ha így kelünk és fekszünk, máris sokat tettünk azért, hogy az aggodalmaink kevésbé telepedjenek ránk, elrontva ezzel az amúgy remek napjainkat.

Ajánló
Ajánló
Hogy legyünk azok, akik mindig is lenni akartunk?

Hogy legyünk azok, akik mindig is lenni akartunk?

Életünk során sokan eltávolodunk a gyermekkorunkban önmagukról kialakult képtől, ám ennek nem...

Adjon 30 napot az intuícióinak!

Adjon 30 napot az intuícióinak!

A nyári szabadság alatt több szabadidőnk van, amikor magunkra is jobban odafigyelhetünk....

Védekező üzemmód? Néha kapcsolja ki!

Védekező üzemmód? Néha kapcsolja ki!

Ha azon kapja magát, hogy folyton védekezik, még a barátai megjegyzéseire is magyarázkodni kezd...