Tiszta forrásaink – a Hegyvidék kútjai

A Hegyvidéken élő emberek még 150 évvel ezelőtt is elsősorban a kutak és patakok vizét itták, ha megszomjaztak. A legfontosabb források fölé kútházakat építettek. Az ilyen környékek gyorsan népszerűvé váltak. Távolabbról is szívesen jöttek ide hatalmas korsókkal, vödrökkel megrakodva az emberek. A budai hegyek bővizű forrásaiból jutott még a közeli Várba is. A helyzet csupán 1911-ben változott meg. 

 

Átlép rajtuk a fejlődés

Egy bő évszázaddal ezelőtt rohamosan fejlődés vette kezdetét a magyar fővárosban. A korszerűsítés egyik fontos állomása volt a lakosság vízellátásának biztosítása. A jó minőségű ivóvíznek számos előnye volt. A változás hozzájárult ahhoz is, hogy visszaszorultak a korábban sok szenvedést okozó fertőző betegségek. Kerületünk hagyományos kútjainak akkor alkonyult be, amikor megkezdte működését a svábhegyi víztorony. Egyetlen nemzedéknyi idő elég volt ahhoz, hogy az emberek elfeledkezzenek a régi vizekről. A két világháború között azonban újra felfedezték a régi kutakat. A lokálpatrióták szorgalmas, feltáró munkába kezdtek.

 

A Svábhegy kútjai

A hagyományos kutakat bemutató sétánkat kezdjük a Béla király úton. A 30-as számú háznál találjuk az uralkodóról elnevezett Béla király kútját, a Devecseri Gábor parkban pedig a híres Város-kutat. Béla király kútját a 18. században németül Königs-Brunnen-nek hívták. A környékbeli nevek magyarosításáért kardoskodó Döbrentey Gábor ezen is változtatni kívánt. A kút 1847 óta viseli a mai nevét.

E két forrás nemcsak nekünk volt fontos, hanem a Vár lakóinak is. Vezeték kötötte őket össze a Szentháromság térrel. Az ottani gyönyörű márványkút az egyszerű ember számára a társasági élet igazi központját jelentette. Mivel odafent még nem volt vízvezeték, a vizet puttonyos asszonyok juttatták el a háztartásokba. A Város-kutat a törökök Kászim pasa csurgójának nevezték. Jó okkal hívták Nádor-kútnak is. József Antal főherceg, nádor ugyanis, aki a magyarok barátja és fővárosunk lelkes támogatója volt, szerette a svábhegyi kutakat, és otthonába is a Város-kútból hozatott vizet. Buda város közgyűlése hálás volt a fenséges támogatónak, éppen ezért 1847-ben róla nevezte el a kutat. A közelben, az Orbán-hegy keleti oldalában működött még egy kút, a Sváb-forrás. Ennek pontos helye azonban ma ismeretlen. A környék utcáinak korszerűsítése során valószínűleg betemették. 

 

A Budai Várnegyed vízellátása

Miután a keresztény csapatok 1686-ban felszabadították Budát a török megszállás alól, megkezdődött az elpusztult területek újjáépítése. A várnak a Habsburgok is fontos szerepet szántak. A Város-kút jó kétszáz méterrel magasabban van a Budai Várnegyednél, így felettébb alkalmas volt arra, hogy évszázadokon át az ellátó vízvezetékrendszer legfontosabb forrása legyen. Sokáig a Doktor-kút nevet viselte, mivel 1688-ban a felszabadító csapatokat kísérő Eberhardt von Everling doktor hozatta rendbe. Innen akarták vízzel ellátni a várat. A rendkívül komoly mérnöki munkát Kerschensteiner Konrád pozsonyi jezsuita szerzetesre bízták. Az ő irányításával fektették le a majdnem három kilométernyi vezetéket. Az építkezés 1717-ben vette kezdetét. A következő évben július 30-án adták át a kész művet. Ásás közben, a forrástól nem messze érdekes felfedezést tettek. Megtalálták a középkori, földalatti vízgyűjtő medencét! A víz először fenyőfa csövekben haladt, majd az útja nagy részét ólomcsövekben tette meg a várig.

Jóval korábban, már az 1400-as évek elején Zsigmond király is nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy megoldja Buda vízellátását. A Duna vizét juttatták fel a magasba. Mátyás király idején viszont már felmerült az, hogy egyszerűbb volna vezetékeken a közeli hegyek tiszta forrásvizét elvezeti a Várnegyed kútjaiba. Másfél kilométernyi vízvezetéket építettek ki, amelyben szurokkal vízállóvá tett fa és ólomcsövekben folyt a víz.

Hunyadi János fia, a legendás Mátyás király előszeretettel vadászott a mai Hegyvidék területén. Az emberek pontosan tudták, hogy melyik forrás vizét szereti a legjobban. A tiszta vizet Mátyás csurgójának nevezték el. A török uralom idején még jól emlékeztek arra, hogy ez a nagy uralkodó kedvenc helye, ezért Királ bunárnak, vagyis Király-forrásnak hívták. A közelében, a mai Szilassy út 18. szám alatt működni kezdett a Disznófőhöz címzett vendégfogadó. Kútházat építettek a forrás fölé, amit ma már Disznófő-forrásnak hívunk. A vendéglőhöz kapcsolódó érdekességekről részletesen is olvashatnak ebben a cikkünkben: Hírességek kedvenc fogadói és éttermei a Hegyvidéken

Szarvas és a hangya
 

Nem kell messzire mennünk, hogy a Disznófő mellől eljussunk a régi Szarvas-kúthoz. Ez a hely is Mátyás király emlékét őrzi. Az uralkodónak nagy kiterjedésű, egész Európában híres vadaskertje volt a környéken. A hegyek közt élő szarvasok ide jártak inni, így a kút róluk kapta a nevét.

Azonban valószínű, hogy őseink nem ugyanezt a hagyományt követték, amikor elnevezték a közeli Hangya-forrást.

A múltszázad harmincas éveiben élő öregek arról beszéltek, hogy a Szarvas vendéglő helyén korábban forró vizű fürdő működött. Ez azonban nem szolgált ivóvízzel, mivel egy kénes hőforrás táplálta. Érdekesség, hogy a mai Anna-rét és a Libegő fenti állomása közötti hegyhátat Hármaskút-tetőnek is hívták az itteni források miatt.

A 19. század végén a Város-kúthoz is elért a fogaskerekű vasút. A közelben kialakított megállója éppen ezért a Városkút nevet kapta. A múlt század harmincas évei végén többször is bukkantak olyan romokra, melyek arra utaltak, hogy a környéken kutak működtek, illetve középkori vízvezetékek húzódtak. Dédapáink nemzedéke nagy érdeklődéssel fordult a múlt titkai felé. Komoly, tudományos feltáró munka vette kezdetét, a 20. század végén pedig gondosan restaurálták is a kútházakat.