Védekező üzemmód? Néha kapcsolja ki!

Ha folyamatosan védekező funkcióban vagyunk, esetleg a párunk vagy az egyik barátunk ragadt a védekezés ördögi körében, akkor tudjuk, hogy bizony ez a viselkedési mechanizmus megakadályozza a kommunikációt. Hiszen vagy azt próbáljuk állandóan megmagyarázni, hogy semmi rosszat nem tettünk, vagy épp azt próbáljuk megérteni, mi rosszat tehettünk, hogy a másik ilyen vehemensen reagál ránk. 

A védekezési mechanizmus azonban valóban egy mechanizmus, azaz egy nem tudatos viselkedési minta, amely valószínűleg a gyermekkorunkból vagy egy traumából ered.

Ha kicsiként valamelyik szülőnk például folyamatosan kijavított minket, vagy épp kioktattak minden hibáért, amit elkövettünk, akkor fokozottan érzékenyek lehetünk felnőttként a hasonló mondatokra vagy megjegyzésekre. Így lehet az, hogy ha valaki azt tanácsolja nekünk például, hogy lehet, hogy jobb lenne az autót nyáron árnyékba parkolni, mi egyből felpaprikázva reagálunk. Például így: Azt hiszed, nem tudom ezt magamtól is? 

Ez a passzív-agresszív reakció egy túlélő reflexből származik. Hiszen, ha valaki folyamatosan letör minket, vagy azt bizonygatja, hogy semmit sem érünk, esetleg mi magunk esünk agresszív magatartás áldozataivá, akkor a védekezés a legjobb megoldás, hiszen azzal megelőzhető a veszély - mentálisan is. Még akkor is, ha sokszor másoknak vagy a külvilágnak ez nem logikus vagy érthető reakció. 

Vigyázat, aknamező!

A védekezési mechanizmus olyan, mintha egy aknamezőn akarnánk áthaladni. Sosem tudjuk, mi vár ránk. Sokszor nem is értjük, hogy miért nem tudjuk túltenni magunkat egy-egy mondaton, miért érezzük ennyire ezt a sértettséget. Ha pedig valaki védekezve reagál ránk, ugyanilyen értetlenül állhatunk az események előtt, és idővel nem tudjuk, mit mondhatunk neki és mit nem. 

Mivel ez egy természetes túlélési reakció, bizonyos fokon mindenkinél beindulhat, a jelentős különbség azonban a stressztűrésen múlik. Azon az ingerküszöbön, amely a „harc vagy menekülés” belénk programozott mechanizmusát kiváltja. Ami valakiben félelmet kelthet, azt a másik még izgalommal élheti át. Ezt jó tudatosítani akkor, amikor úgy érezzük, hogy valaki nem ért meg minket.

Közbeszól a biológia

A védekezési mechanizmus tudományosan bizonyítottan az agyban dől el. Szakértők megállapították, hogy az agy vészhelyzetet jelző félelemközpontja, az amygdala egyeseknél érzékenyebb. Különösen akkor, ha rendszeresen éltünk át fenyegetettséget, akár érzelmi stresszt és érzelmi terrort is. Ilyen esetekben, ha hasonló helyzetben találjuk magunkat, az agy félelemközpontja automatikusan beindul egy védelmi reflexet eredményezve, még akkor is, ha az már nem a túlélésünket szolgálja. Tehát, ha ez a védelmi mechanizmus beindul valakinél, az első lépés, hogy tudatosítjuk magunkban, hogy ami most érthetetlen reakció, az valaha tényleg a védelmünket szolgálta. 

Szerencsére pár trükkel leállítható ez a reflex-reakció, íme, néhány tipp:

1. Csípje fülön a félelmet! 

Mivel ez nem egy tudatos reakció, kulcsfontosságú a leállításában az, ha tudatosan megpróbáljuk tetten érni ezeket a védelmi pillanatokat. Ha kritizálva, visszautasítva, lenézve vagy meg nem értetten érezzük magunkat, és emellett testünk a „harc vagy menekülés” fizikai jeleit mutatja, tehát izzadást, erősebb szívdobogást, kapkodó légzést tapasztalunk, valószínű, hogy a védelmi mechanizmusba kapcsoltunk. 

2. Nagylelkűség önmagunkkal és másokkal szemben

Ha tudatára ébredtünk a mechanizmusnak, az két esetben lehetséges: vagy a reakció közben vagy azután. Ilyenkor ne legyünk túl kritikusak magunkkal szemben, fogadjuk el, és nézzük el magunknak a történteket. Ha megbántottunk valakit, kérjünk bocsánatot. Bánjunk úgy magunkkal, ahogy szeretnénk, hogy a másik velünk bánjon. Ezzel már le is állítható a folyamat.

3. Keressünk egy nyugtató mantrát!

Egy mondatot, amelyet bármikor bevethetünk, például: „Ítélkezés helyett a kíváncsiság növekszik bennem.” „Az akciók helyett inkább megfigyelek.”

4. Nyugtassa meg magát!

A védekező mechanizmus azt is mutatja, hogy rendkívül kritikusak vagyunk magunkkal szemben, és talán emiatt is hisszük, hogy mások kritizálnak minket. Önmagunk szeretete nem jelenti azt, hogy megállunk a fejlődésben, és nem halljuk meg többet a kritikát. Így, ha elkap minket a védekezési mechanizmus, a legjobb, ha megállunk: mélyeket lélegzünk, nem beszélünk, nem magyarázkodunk tovább. A lélegzés fizikálisan is nyugtat, leállítja a stresszhormonok termelődését. Ezek a hormonok pedig bizony okozhatják azt, hogy nem vagyunk képesek meglátni mások igazát, és csak a mi igazságunkat, sérelmünket szajkózzuk.

5. Kommunikáljunk másokkal nyitottan!

Merjük elmondani, hogy épp beindult nálunk a védekezési mechanizmus, és kérjük meg a másikat, hogy emiatt az érzékenység miatt beszéljen velünk egy picit kedvesebben. Térjünk vissza a témára 24 óra elteltével, amikor már lenyugodtak a kedélyek, és talán mi is rájöttünk, mi állhat a mechanizmus mögött. 

6. Tekintsünk a kritika mögé!

Sokszor egy kritika vagy egy sértő mondat sokat árul el arról, aki azt mondja. Nem feltétlenül rólunk szól, hanem valószínűleg az ő félelmeiről. Lehet, hogy valaki csak fáradt, ezért nem ért minket, vagy rosszkedve van, esetleg valami nyomasztja. Fogjuk fel úgy a kritikát, mint egy zsáknyi búzát. A benne lévő 100 szem közül 99 hamis, ám egy szem az igazságot mutatja. Mindenkinek magának kell megtalálnia azt az egy szemet. Elfogadhatjuk mások véleményét akkor is, ha nem értünk velük egyet, és azért az egy szemnyi igazságért pedig megajándékozhatjuk őket a bocsánatkérés nagylelkűségével.