Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-11-12

Hogyan szerettessük meg gyermekeinkkel az olvasást?

Hogyan szerettessük meg gyermekeinkkel az olvasást?

Szülőként sokat aggódunk azon, hogy ebben a kütyükkel teli, digitális világban hogyan kedveltessük meg gyermekeinkkel a könyveket és az olvasást. A feladat nem egyszerű, de nyugodjunk meg, nem is lehetetlen.


Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az olvasás nem csupán élvezetet nyújt, de elengedhetetlen képesség is az életben. Nem véletlen, hogy az iskolai tanulás nagy része olvasásból áll – szinte magától értetődő, hogy akik gyerekként könnyebben és szívesebben olvasnak, később nagyobb sikerre számíthatnak például a továbbtanulás terén. Éppen ezért igyekszünk szülőként rávenni csemetéinket arra, hogy megkedveljék a könyveket, és szívesen olvassanak.
 
Járjunk elől jó példával!

A nevelés során sokszor bebizonyosodik, hogy erőteljesebben hatunk gyermekeinkre tetteinkkel, mint szavainkkal. Ez azt jelenti, hogy könnyebb úgy olvasóvá nevelni a kicsiket, ha azt látják, hogy mi magunk is könyveket forgatunk szabadidőnkben, ahelyett, hogy egyfolytában a telefonunkat pörgetnénk.

Már a gyermek bölcsis vagy óvodáskorában tehetünk azért, hogy később olvasottá váljon: közös esti program lehet a meseolvasás, ami a lefekvést előzi meg. Eleinte mondókákkal, rövid mesékkel köthetjük le a kicsik figyelmét, később már hosszabb, akár több estén keresztül tartó történetekkel is elvarázsolhatjuk őket.

Hat-hét éves kortól csemetéink át is vehetik a mesélő szerepét. Ilyenkor bátoríthatjuk őket a mese közös felolvasására, hiszen így gyakorolhatják az olvasást. Eljátszhatjuk a mesehősök mimikáját, mozdulatait, ezzel is tovább erősítve az olvasáshoz kapcsolt jó élményeket.
 
Látogassunk el egy mesemondó baráti körbe!

Ha úgy érezzük, nem vagyunk jó mesélők, merítsünk ihletet másoktól. A Hagyományok Házában minden hónap harmadik csütörtökén összegyűlik a mesekedvelők baráti közössége, hogy legkedvesebb vagy legújabb meséiket megosszák egymással. Remélhetőleg ez a korlátozások feloldása után is folytatódni fog.

Mindenkit szeretettel várnak, akár mesélne, akár kikapcsolódna ezeken az estéken. Havonta egy alkalommal a folyamatosan bővülő „beszélő közösség” mesemondó estjén azokat a régi közösségi alkalmakat szeretnék felidézni, ahol a falu jó szavú öregjei mesemondással szórakoztatták az összegyűlteket.

Nyitva áll a kapu minden érdeklődő előtt, de szeretettel várják azokat is, akik nemcsak hallgatni szeretnék a meséket, hanem maguk is bekapcsolódnának a mesemondásba.

Tartsunk otthon könyveket!

Az is fontos, hogy ne csak a lakás egy bizonyos pontján, a hálószobában elrejtve vagy a ruhásszekrény alá bezsúfolva tartsuk otthon a könyveket, inkább szórjuk szét őket a lakás különböző részein: a gyerekek szó szerint legyenek körülvéve olvasmányokkal. Minél nagyobb az otthoni könyvtár, annál jobban segíti a gyerekek olvasóvá válását.

Bár nem olcsó mulatság könyvek garmadáját felhalmozni, de lehet antikváriumban használt könyveket vásárolni, vagy barátokkal, osztálytársakkal cserélgetni az izgalmas olvasmányokat.

Az is remek elfoglaltság, ha megmutatjuk gyermekünknek saját kedvenc meséinket, esetleg elhozzuk szüleinktől régi mesekönyveinket vagy kamaszkorunk kedvenc regényeit. 
 
Ismerjük meg gyermekeinket!

Ahhoz, hogy a gyerekek ne kényszerként, kötelességként fogják fel az olvasást, hanem egy felfedezendő, izgalmas dologként tekintsenek rá, figyelnünk kell rájuk. Ha tudjuk, hogy kisgyermekünk önálló, akit könnyű motiválni, az óvoda végén mondhatjuk neki, hogy amint iskolába kerül és megtanul olvasni, kinyílik előtte a világ, olyan meséket lapozhat majd fel, amilyeneket csak akar. Ha a gyermek a képi világot jobban kedveli, mint a betűket, akkor egy-egy közös meseolvasás után rajzoltassuk le vele a történet szereplőit.

Amennyiben lehetőségünk van rá, érdemes a gyermek kedvenc könyveinek a helyszíneire is elmenni, hiszen egy vizuális élmény után sokkal jobban átélheti, megértheti az olvasott történetet. Közös étkezések vagy utazások közben is beszélgethetünk könyvekről, családilag rendszeresen ellátogathatunk könyvesboltokba vagy a könyvtárba, ahol mindannyian kiválaszthatjuk és beszerezhetjük az érdeklődésünknek megfelelő olvasmányokat vagy az aktuális sikerkönyveket.

Ajánló
Ajánló
Szemünk világa – a homályos látás okai

Szemünk világa – a homályos látás okai

Szemünk érzékenyen reagál a külvilág káros hatásaira, a füstös, poros környezetre, a...

Mindig az a perc – MAO Big Band koncert

Mindig az a perc – MAO Big Band koncert

A klasszikus, a jazz és a népzene rajongóira egészen különleges élmény vár a MOM...

Jóga – miért jó a sportolóknak?

Jóga – miért jó a sportolóknak?

Ha a fő sportunk más, mint a jóga, akkor is érdemes jógaórákon részt vennünk, hiszen...