Charlie Chaplin a Városmajorban – Nagyvárosi fények

Kereken kilencven évvel ezelőtt töprengő arcú férfiak és könnyes szemű hölgyek jöttek ki az előadás után az amerikai filmszínházakból. A nők szemében nem a keserűség könnycseppjei csillogtak, hanem a meghatottságé. Egy vadonatúj, csodálatos és szívhez szóló történetnek lehettek a szemtanúi, melynek plakátján nagybetűkkel ott lehetett olvasni egy akkoriban már világhírűnek számító, elképesztően tehetséges filmes szakember, Charlie Chaplin nevét. A fekete-fehér filmek sztárja eljátszotta a történet egyik főszerepét, ő ült a rendezői székben, és a Nagyvárosi fények zenéjét is Chaplin szerezte.
 

Ekkoriban nemcsak Amerikára jártak nehéz idők, de az egész világra. Javában tombolt minden idők legnagyobb gazdasági válsága. Chaplin története pontosan ebben a nehéz korszakban nyújtott vigasztalást, és visszaadta az emberi jóságba vetett hitet is.

Ráadásul mindezt a maga megszokott eleganciájával és humorával, az érzelmes jeleneteket a jókedvű kacagást kirobbantó burleszkelemekkel vegyítve tette.

 

Újjászületik egy klasszikus

A múlt században a két világháború között sok százmillió ember számára a mozi jelentette a legfontosabb kikapcsolódási formát. Ez a korszak a fekete-fehér néma filmek igazi aranykora volt. A maguk sajátos eszközkészletét felhasználva olyan időtálló remekműveket hoztak létre, amelyek még ma is megállják a helyüket a televízió képernyőjén.

A 21. század embere elsősorban a vicces jeleneteken tud jókat nevetni, míg az egykori nagy érzelmek, az erőteljes gesztusok ma már kissé túljátszottnak tűnnek. Érdekes ugyanakkor, hogy egyetlen mai tévénéző sem panaszkodik a beszéd hiányára. A száz évvel ezelőtti rendezők ugyanis enélkül is képesek voltak a maguk teljes mélységében ábrázolni a történetek szereplőit.

Jó oka van azonban annak, hogy napjainkban már csak a televízió viszonylag kis képernyőjén bukkannak fel az egykori szupersztárok. A felhőtlen szórakozásra vágyó mai tömegek ugyanis a moziban nem tudnának mit kezdeni egy néma filmmel.

Egészen más a helyzet Thália szentélyében. A színházba járók igényesebb szórakozásra vágynak, és örömmel ülnek be egy-egy igazi ritkaság megtekintésére. A Játékszín társulata éppen ezt teszi lehetővé. Szente Vajk bátran úgy döntött, hogy színpadon mutatja be a néma filmek legkésőbbi korszakának egyik nagyhatású művét.

Komoly merészségre volt szükség ahhoz, hogy az innováció útján haladva, a múlt felé fordulva újítsa meg az előadáshoz szükséges formanyelvet. Kilencven év alatt gyökeresen megváltoztak a színjátszás eszközei, így a mai kor emberére már igazi meglepő újdonságként hat a néma filmek stílusát felidéző színészi játék, a fekete-fehér látványvilág és a háttérzenén alapuló mozgások sorozata.

Bár le kell mondanunk a prózai szövegről és a könnyed szabadtéri előadásokra jellemző dalokról, a látványvilág és a nagyszerű játék gyorsan beszippantja a nézőket, akik izgatottan figyelik a Nagyvárosi fények színpadi feldolgozása során a kibontakozó bonyodalmakat.

 

A válság hősei

A harmincas évek rettenetes gazdasági nehézségei közepette az embereknek kikapcsolódásra és reményre volt szüksége. Pontosan ezt kapták a fényárban úszó nagyvárosban kóborló rokonszenves Csavargótól. A filmben ezt a karaktert maga Charlie Chaplin, a Játékszín előadásában pedig Nagy Sándor játssza el. A történetből az is kiderül, hogy a leggazdagabbnak sem felhőtlen az élete. A Csavargó megmenti egy milliomos életét, aki hálából meghívja az otthonába. A gond csak annyi, hogy józanul már semmire sem emlékszik, és újra be kell rúgnia ahhoz, hogy ismét tisztességesen viselkedjen a megmentőjével.

További bonyodalmat jelent, hogy a Csavargó szerelmes lesz. A vak virágáruslány (a filmben Virginia Cherrill, a darabban Kovács Gyopár) semmit nem tud róla, és azt hiszi, hogy a kedves ismeretlen valójában egy milliomos. A Csavargó segíteni próbál a jobb sorsra érdemes ifjú hölgyön, dolgozni akar, ám nem jár szerencsével. Végül a milliomos barátja közreműködésével teszi lehetővé, hogy a lányt meggyógyítsák. A félreértések miatt azonban börtönbe kerül, és hosszú időn át nem találkozhat a szerelmével.

A lány csodálatos átalakuláson megy keresztül. Meggyógyították, és remekül kihasználta a segítséget. Már saját virágüzlete is van. A nagy kérdés csupán annyi, mi történik, ha újra találkoznak, és az ifjú hölgy megérti, hogy a megmentője nem egy milliomos, hanem egy aranyszívű, segítőkész szegény ember.

Chaplin nagyon jól ismerte a milliomosok, de a szegények világát is. Gyermekkorában ő maga is szörnyű megpróbáltatásokon ment keresztül, míg eljutott Amerikába, ahol lenyűgöző karrier várt rá. Az útja az árvaházon keresztül vezetett a külvárosi színházakba, a mutatványosok közé, később pedig a Keystone filmstúdióba. A nagy közönség először 1914-ben pillanthatta meg Csavargó jellegzetes alakját.

Az egykori klasszikus film feldolgozást június 2-án tekinthetjük meg a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Nagy Sándor és Kovács Gyopár mellett találkozhatunk Kolovratnik Krisztiánnal, Zsurzs Katival, Csonka Andrással, Túri Lajos Péterrel és Gáspár Katával. A Nagyvárosi fények színpadi adaptációja szép példa arra, hogy egy időtálló mű majdnem egy évszázad elteltével is ugyanúgy meg tudja szólítani a nézőket, mint akkor, amikor egy látszólag teljesen más világban először peregtek a filmvásznon a kis csavargó és a vak virágáruslány szívhez szóló kalandjai.