2023-10-25
Így óvjuk a szemünket a káros kék fénytől!

Azt talán már mindannyian hallottuk, hogy a különböző digitális eszközök kijelzői kék fényt bocsátanak ki, amelynek különféle káros hatásai vannak. Ez sok kérdést vethet fel bennünk: pontosan mi az a kék fény, és főleg hogyan óvhatjuk meg tőle a szemünket.
Az elektromágneses sugárzás bizonyos tartományát nevezzük látható fénynek. Ez azokat a fénysugarakat jelenti, amelyek érzékelhetők az emberi szem számára. A látható fény – bejutva a szembe – eléri a retina érzékelő sejtjeit. A látóidegek elektromos impulzusként továbbítják az agyba az ingereket, amit végül látható fényként észlelünk.
A szemünket érő fénynek csak egy része esik a látható tartományba, emellett ismert az infravörös és az ultraibolya fény is. Az, hogy a fényt milyen színűnek látjuk, a hullámhossztól függ. A látható fény halmazában egy szűkebb tartomány a nagy energiájú látható kék fény spektruma. Napjainkban a kék fény legnagyobb része a minket körülvevő digitális eszközök képernyőiből érkezik.
A kék fénynek előnyei is vannak

Mivel ma már életünk szinte minden színterét behálózzák a digitális eszközök, és az emberek jelentős része számítógép előtt végzi a munkáját, egyre hangsúlyosabbá válik a kék fény elleni védekezés. Annál is inkább, mivel a túlzott kék fény több panaszt okozhat.
A kék fény káros hatásai
• Kevesebb pislogás: A digitális eszközök képernyőjét bámulva kevesebbet pislogunk. Normál körülmények között percenként átlagosan 22 pislogás a jellemző, a számítógép monitorját nézve vagy az okostelefonba temetkezve azonban ez 7 pislogás/percre csökkenhet.

• Alvászavar: Az elektromos készülékekből érkező fény az alvás minőségét jelentős mértékben ronthatja, mivel az alvást elősegítő hormon, a melatonin termelését befolyásolja. Ennek az eredménye lehet az, hogy képtelenek vagyunk elaludni, sőt az alvás minősége is kifogásolható. Ezért javasolják a szakemberek azt, hogy a lefekvést megelőző 1-2 órában ne használjunk digitális eszközöket.
• Különféle betegségek: A kékfény kedvezőtlen hatását tovább erősíti az, hogy a szemünk érzékenyebb a mesterséges fényforrásokból érkező sugárzásra az éjjeli sötétben. A tartósan fennálló nem megfelelő minőségű alvás komoly egészségügyi panaszokhoz vezethet. Ilyen következmények lehetnek az elhízás, a stressz, a depresszió, a szív- és érrendszeri betegségek, a daganatos megbetegedések.

Ez komoly digitális terhelést jelent a szemnek, ami a gyerekeknél is probléma: az iskolakezdést követően egyre növekszik a rövidlátásra hajlamos gyerekek száma.
Kékfény-szűrős szemüveg
Napjaink fejlett technikájának köszönhetően nem kell megválnunk digitális eszközeinktől egészségünk megóvása érdekében, hiszen választhatunk kékfény-szűrővel ellátott szemüveget. Ennek a lencséjét az optikusok egy speciális, kék fényt blokkoló szűrővel látják el. Ez a szemüveg készülhet dioptriával, de a kékfény-szűrő szemüveget anélkül is kérhetjük, például a Galéria optikában.

• A hosszabb képernyőhasználat során sem fárad el olyan könnyen a szem, ezáltal energikusabbak, koncentráltabbak maradunk.
• Segítségével elkerülhető a szemszárazság okozta irritált érzés.
• A kékfény-szűrő szemüveg stabilizálja a cirkadiánritmust, kivédve a kék fény melatonintermelést blokkoló hatását, ennek köszönhetően normalizálja az alvást, és kiemelkedően javítja a minőségét.